Tiszaújhelyi görögkatolikus templom

Tiszaújhely ukrán, ruszin, magyar település. A település a Tisza bal partján, a folyótól kb. 2 kilométerre terül el. A falu Tiszaújlak után húzódik  az országút mentén Nagyszőlős irányába. Görög katolikus temploma a központi rész után, egy jobbra nyíló utcácskában található.

Az 1751-es összeírásban szerepel egy tornyos fatemplom, amely szép szentképeket őriz. Keletkezését 1763-ra datálják, ám ezen évszám nyilvánvalóan az átépítésének avagy átszállításának időpontját rögzíti, ugyanis ez a templom, melyet azután 1936-37-ben átszállítottak a szomszédos Russzka Dolinára, a XV. században épült. Bizonyára a templom átszállításakor bontották le a mellette álló haranglábat is.

A mai kőtemplom 1925-ben épült. 1991-ben adták vissza az egyháznak.

Harajda Dezső helyi parochus 1950-től 1955-ig munkatáborban sínylődött.

Titulusa: Istenszülő Szűz Mária Istenanyasága templom.