Szent Miklós fatemplom és harangtorony, Padóc

A festői szépségű ökörmezői járásban található Padóc (Подобовець) község. A faluban áll a kárpátaljai szakrális népi építészet egyik darabka, a XVII. században épített Szent Miklós fatemplom és harangtorony.

A helyi legenda szerint a Szent Miklós templom a tizenhetedik században épült fel a szemközti völgyben, és 1785-ben költözött a jelenlegi helyére.

A Miklós fatemplom nagyon elegáns struktúrájú épület. Alakja nagyon arányos. Különösen a templom nyugati és keleti homlokzata ragadja meg az ember képzeletét kecsességével, eleganciájával.

Az egykor minden részletében fából épült épület hármas tagolású (bábinec, hajó, szentély), kétszintes. Fenyő rönkökből épült, sarkait a jobb illeszkedés érdekében bevágták. Hossztengelyes elrendezésű, keletelt szentélye egyenes záródású. Nyugat felé néz az egykor nyitott bábinec, amit azonban sajnos napjainkra állagmegóvás céljából már zárt, beüvegezett „kiskonyhává” alakítottak. A fenti szoknya alatt árkádsor található, s e fölött emelkedik a kis négyzet alaprajzú, többszintes barokk torony. Kontyolt kettős nyeregtető fedi.

Ez azon kevés templomok egyike az ökörmezői járásban, ahol a belső tér, az ikonok és az ikonosztáz is eredeti formájában maradt meg. A szentélyt és a hajót dongaboltozat, az előteret síkmennyezet fedi.

Északnyugati részén áll az egykor fából készült, kétszintes, négyzet alaprajzú torony, amely formailag tökéletesen kiegészíti a mellette álló templomot. Sajnos a két épületet napjainkban bádoglemezek borítják. Egyszerű sátortető fedi. Első, szélesebb szintje boronafalas, a második vázas szerkezetű, minden oldalán nyílások vannak.
Megközelítés: A templom a község egyik dombján, közvetlenül az út jobb oldalán található a 37-es szám alatt.