Fertősalmási református templom



Fertősalmási református templom

Fertősalmás, mint település már 1212-ben, az Árpád-ház idejében létezett. Az Almás névvel 1319-ben kelt írásokban találkozunk először, a „fertős” név csak a XVII–XVIII. században kapcsolódik hozzá. A reformáció a többi kárpátaljai településhez képest viszonylag későn, a XVII. század második felében éri el.

A közösség első fatemploma a maitól néhány száz méterre dél-keletre épült a XVII. században, majd a XVIII. század közepén tomboló tűzvész következtében porig égett. Jelenlegi templomának alapkövét 1803-ban tették le. Az új téglafalú, fazsindelyes templom 1812-re épült fel. Az 1840-es években két haranggal gazdagodik. A nagyharangot az első világháború idején hadászati célokra használták fel. Pótlására 1926-ban került sor, mikor Somogyi Gyula helyi földbirtokos új nagyharangot adományozott az egyháznak.

1843-ban a templom fazsindelyes tetőszerkezetét cinkezett pléhre cserélik. Majd hasonló átalakításon esik át a templomtorony tetőszerkezete is 1869-ben. 1983-ban a templomot kívül-belül felújították.

A második világháború után az egyházközség ingatlanait államosították. Ezekből 1992-ben csak a XIX. század második felében épült egykori parókiát kapta vissza a gyülekezet, rendkívül rossz állapotban. Ezt 1993-ban lebontották, majd a gyülekezet elkezdte a parókia újjáépítését, melyet 2002 decemberére lakható állapotba hozott.

Református templom Érdekes helyek Érdekes helyek Kárpátalján Templom Templomok Kárpátalján Református templomok Kárpátalján Látnivalók Látnivalók Kárpátalján Turista látnivalók Látnivalók Fertősalmás Érdekes helyek Fertősalmás

Hirdetés

Hirdetés