89657, Izsnyéte

+380 (3141) 7 61 22



Izsnyétei Református Egyházközség

A reformált közösség már 1595-ben anyaegyház volt, melyhez filiaként Nagy- és Kisgút tartozott. Papp János 1660-ban egy talpas ezüstpoharat ajándékozott az egyháznak. 1666-ban Báthory Zsófia fejedelemasszony zaklatni kezdte a híveket és megvonta a lelkész jövedelmét is. Azonban 1667-ben Gulácsy Ambrus alispán a fejedelemasszonyt a lelkészi jövedelem kifizetésére szólította fel. A szabadságharc idején Kacsó, Kosa, Guti és Lőrinc nevű kurucok telepedtek le a faluban, akik aranyozott réztányért, két abroszt és más használati tárgyakat adományoztak az egyháznak. Kende Sámuel lelkész 1768-ban kezdte vezetni a gyülekezet anyakönyvét.

Az első fatemplom 1792-ben épült és mindössze 113 évig állt. 1905-ben a falu nagy része leégett és ennek a tűzvésznek a templom is áldozatául esett. Az elkeseredett hívek összefogásával alig két év alatt felépült az új kőtemplom 480 ülőhellyel. Harangjait Eperjesen öntötték. Sajnos 1915-ben az akkori államhatalom az egyik harangot elkobozta és fegyvert készítettek belőle. A gyülekezet csak 1924-ben tudott új harangot vásárolni, melyet Egry Ferenc kisgejőci mester készített. A közösség utoljára 2008-ban újította fel templomát.

A régi parókiát a szovjet állam elkobozta és hosszú éveken keresztül iskola volt benne. 2003-ban nyílt meg a lehetőség arra, hogy a gyülekezet újra tulajdonába vehesse. Sajnos teljesen át kellett építeni, hogy lakható és használható legyen. Ma már alkalmas a gyülekezeti foglalkozások megtartására és lelkészcsalád fogadására.

A gyülekezetben a XX. században a következő lelkészek szolgáltak: Sütő József, Gáti Lajos, Pázsit József, Szabó Béla, Kókai Csaba, Szilágyi Károly, Harsányi Béla.

Egyházak Református egyház Vallás