Az orvosi hivatás igencsak előkelő helyet foglal el a foglalkozások rangsorában. Ez nem véletlen, hisz az emberek többsége számára az egészség a legfontosabb. „Csak egészség legyen…” – halljuk és mondjuk gyakorta.

Sajnos leginkább akkor, amikor még, vagy mikor már nincs meg… És ekkor lépnek a képbe az orvosok, akiktől várjuk a segítséget. Fél gyógyulással felér, ha a doktorunk emberséges, kedves, közvetlen.

Egy ilyen embert ismerhetünk meg professzor Szircsák Erzsébet, az orvostudományok doktora személyében, aki Beregardóban született, gyermekkora nagy részét Macsolán töltötte és Csomán végezte középiskolai tanulmányait, majd az Ungvári Nemzeti Egyetem orvosi karának befejezése után a Belgyógyászat Alapjai Tanszéken kezdte pályafutását laboránsként, ma pedig tanszékvezetőként oktat, illetve gasztroenterológusként végzi hivatását.  

– Hogyan kezdődött s alakult pályafutása?

– Mint általános orvos fejeztem be az orvosi kart, egyéves szakosodási idő után letettem a belgyógyászati szakvizsgámat, majd 2005-ben a Dnyepropetrovszki Akadémiai Intézetben megszereztem a gasztroenterológiai szakorvosi képesítést. 2003 óta az Ungvári Nemzeti Egyetem Belgyógyászat Alapjai Tanszéken dolgozom, itt kezdtem el tanítani tanársegédként a belgyógyászat alapjait a harmadéves orvostanhallgatóknak, és most tanszékvezetőként is ezt a témát oktatom. 

– Közben gyógyít is. 

– A megyei kórház gasztro­enterológiai osztályán van a tanszékünk bázisa, ott foglalkozunk a betegekkel. Bár okozott egy kis bonyodalmat az Ukrajnában 2020 tavaszán megváltozott egészségügyi rendszer, minek következtében az egyetemi tanárok elveszítették annak lehetőségét, hogy betegekkel foglalkozzanak. A rektorok országszerte több indítványt nyújtottak be ezzel kapcsolatosan, így született egy új határozat, mely szerint visszaállíthatják azt a lehetőséget, hogy ismét foglalkozhassunk betegekkel, a helyi főorvosokra bízták a végleges döntést. Így továbbra is a megyei kórház gasztroenterológiai osztályán foglalkozom a betegekkel. 

– Mi áll közelebb a szívéhez, a gyógyítás vagy a tanítás?

– Ezt a kettőt nem lehet elválasztani. Hisz azért lettem orvos, mert segíteni akartam az embereken. Viszont nagyon szerettem volna kutatással is foglalkozni. Ha pedig kutatással foglalkozunk, akkor az magával vonja, hogy adjuk is át a tudást, tanítsunk. De szerintem nem lehet úgy tanítani, hogy ne foglalkozzunk betegekkel. Ezek elválaszthatatlanok egymástól. 

– Gyermekkorában is arról álmodott, hogy orvosnő lesz?

– Igen, határozottan állítom igen. Mivel szüleim dolgoztak, a testvéremmel együtt lényegében nagyszüleimnél nevelkedtünk Macsolán. Nagyapám állatfelcser volt, s mindig vitt magával a farmra, ahol segítettünk az állatokat ellátni, s később megengedte, hogy a bociknak beadjuk az injekciót. Már akkor eldöntöttem, hogy orvos leszek. Közben nagyapám megbetegedett, s akkor még erősebben elhatároztam, hogy gyógyítani akarok, hogy segítsek rajta, s másokon. Hála Istennek, papa még megérte, hogy befejezzem az első évet az orvosi karon… 

– Doktornőről azt is tudjuk, hogy szívesen önkénteskedik.

– Mélyen vallásos családban nevelkedtem. Életem során nagyon sok buktató ért, és hit nélkül, a jó Isten nélkül nehezen tudtam volna túljutni bizonyos helyzeteken. Ilyenkor sok ember el is határozza, hogy ha tud valamiben segíteni embertársain, akkor azt megteszi. Én így hálálom meg Istennek, hogy velem volt azokban az időkben, és velem van, megsegít mindenkor.  

– Havonta egyszer konzultációt tart a beregszászi Szent Anna Karitásznál is, ahol – a betegek elmondása szerint – mindenkihez van kedves, bátorító szava. Milyen problémákkal keresik meg leginkább?

– Mint említettem, gasztro­enterológus vagyok (a gasztro­enterológia a belgyógyászat egyik ága, mely a nyelőcső, gyomor és bélrendszer, valamint a máj-, epe- és hasnyálmirigy működésére és ezek betegségeire specializálódott, a szerk.), de más jellegű, elsősorban belgyógyászati problémával is fordulnak hozzám, illetve a koronavíruson átesettek utókezeléshez kérnek tanácsot. Amiben tudok, megpróbálok segíteni.

– A koronavírusos-karanténos időszak mennyire változtatta meg munkájukat?  

– Minden orvosnak, minden betegellátó központnak sokkal nehezebb, megfeszítettebb volt a munkája. Nálunk különösen megváltozott a munkarend, mivel a megyei kórházat Covid-központtá alakították át, így ott szinte teljesen megszűnt a tervezett betegellátás, csak a sürgősségi betegellátás működik valamelyest. Szeptemberben a tanév is hibrid tanítással indult, aztán az epidimológiai helyzet miatt teljesen áttértünk az on-line oktatásra. 

– Változik-e, javul-e már ez a helyzet?

– Erre nehéz választ adni, mivel nem ismerjük ezt a vírust. Sajnos egyelőre nem tudni, milyen következményei, szövődményei lesznek. A gyakorlat már most is mutatja, hogy nagyon sok, elsősorban központi idegrendszeri, emésztőrendszeri problémát okoz. Ez arra készteti az orvosokat, a betegeket, hogy rehabilitációt folytassanak, megfigyelés alatt kell tartani a betegségen átesetteket, mert nem tudni, hogy a továbbiakban mit produkál, milyen szövődményeket vált ki ez a vírus.  

– Azért van némi remény?

– Remény mindig van – válaszol biztató mosollyal a doktornő. – A múlt század eleji járványok is két-három év alatt végigsöpörtek a világban. Most már a második évben tartunk… Reméljük, hogy effektív oltóanyagot találnak, s a 2021-es év lezárja ezt a pandémiát.  

– A védőoltás jelentheti a megoldást?

– A védőoltás egyelőre csupán ideiglenes védettséget biztosít. Azt tudni kell, hogy – a tudomány mai állása szerint – a vírusos fertőzéseket eleve nagyon nehéz kezelni, több tíz év kellett például, míg effektív hatóanyagot tudtak felmutatni a vírusos Hepatitis B vagy C gyógyítására. A megoldás az lenne, ha találnának egy direkt vírusölő szert a Covid-19 ellen, de ehhez még több évet kell várni. 

Vigyázzunk hát egészségünkre, hisz testi-lelki épségünk a legfontosabb érték, a jövőnk záloga. 

Kovács Erzsébet

Interjú bemutatás Egészség Egészségügy gyógyítás doktornő ápolás tanítás Pedagógus önkéntesség koronavírus