Az Ukrajnában kialakult gazdasági és politikai helyzetnek, a kelet-ukrajnai háborúnak köszönhetően az utóbbi időben igen sok kárpátaljai fiatal felnőtt döntött úgy, hogy külföldön próbál szerencsét. De azért vannak, akik vállalják a nehézségeket, s megpróbálják keresni a kiutat, hogy a szülőföldön tudjanak boldogulni. Az utóbbi években a magyar kormánynak köszönhetően ehhez jelentős támogatást is kapnak. Sorozatunkban olyan vállalkozókat mutatunk be, akik megtalálták helyüket, és akár példát is mutathatnak az útjukat keresőknek.

Korábbi cikkünkben már bemutattuk a fényképezés művészetének egyik jeles képviselőjét. Most ismét egy beregszászi fotóst kérdeztünk meg arról, ő hogyan indította el vállalkozását. A városunk központjában található Lizák fotó tulajdonosával, Csurej Györggyel beszélgettünk nehézségekről, kihívásokról, kitartásról.

- Mikor indult a vállalkozása?

- A vállalkozást a szovjet időszakban indította apósom, Lizák László, én pedig 2004-ben vettem át az üzlet irányítását. Azóta is sikeresen működünk.

- Milyen kezdeti nehézségekkel kellett megküzdeni? Ön szerint könnyű-e vállalkozást indítani Ukrajnában?

- Nem tudok arról, hogy lett volna nehézség a vállalkozás elindításakor. Akkoriban még egyedüliként kezdtek bele a fotós szakmába Beregszászban. A fotózást, fényképek előhívását még gyermekkoromban sajátítottam el, de amikor átvettem az üzletet, akkor sok mindent el kellett sajátítanom. Meg kellett tanulni a digitális gépekkel dolgozni, valamint a fotók más tárgyakra való nyomtatását is. Vállalkozást nyitni a legkönnyebb, fenntartani és működőképessé tenni az igazán nehéz.

- Milyen kérésekkel keresik, kereshetik meg az ügyfelek?

- Fő irányzatunk a digitális nyomtatás, igazolványkép készítése, esküvői fotózás, videózás.  Emellett vállalunk még fotók nyomtatását párnákra, bögrékre, pólókra is, valamint egyedi kulcstartók, hűtőmágnesek készítésével is foglalkozunk.

- Ön szerint valóban igaz-e az a gyakran emlegetett mondás, hogy folyamatosan szükséges fejleszteni, mert különben gyorsan lemaradunk?

- Mindenféleképpen, e nélkül nem működik egy vállalkozás sem. Húszéves tapasztalattal tudom azt állítani, hogy ha nincs fejlesztés, akkor nincsenek további vendégek sem.

- Önnek milyen elképzelései vannak a vállalkozása fejlesztésével kapcsolatban?

-Természetesen vannak további terveim. Szeretnék alkalmazottakat felvenni, de egyelőre nincs meg hozzá a kapacitásom.

- Hogy érzi, mi az ön sikerének a kulcsa?

- A sikerekre én nem nagyon gondolok. Teszem, amihez értek, amit szeretek, és ha a vendégeink elégedettek, az örömmel tölt el minket is.

- Élt-e az Egán Ede Vállalkozásfejlesztési Program nyújtotta lehetőségekkel?

- Igen, éltem a program nyújtotta lehetőséggel. Ez által egy új pólónyomtatóval bővítettük eszköztárunkat, ami lehetővé teszi, hogy színes pólókra (piros, sárga, fekete) is tudjunk nyomtatni, ne csak fehérre.

- Gondolt-e arra, hogy családjával más országban próbál szerencsét?

- Volt olyan időszaka az életemnek, amikor külföldön dolgoztam, Magyarországon voltam vállalkozó, de rá kellett jönnöm, hogy a hazám itt van, Beregszászban. Lehet, hogy könnyebb pénzt keresni külföldön, de megmaradni és élni sokkal nehezebb, mint itthon.

- Milyen tanácsokkal látna el egy kezdő vállalkozót?

- Egy vállalkozáshoz mindenképp szükséges az ambíció. Nem szabad megtorpanni a problémák, kihívások előtt, hanem menni kell tovább, ki kell tartani a célunk mellett és harcolni azok megvalósításáért.

Kurmay Anita

Interjú Esküvő fotózás Beregszászban Családi fotózás Családi fotózás - Beregszász digitális képelőhívás fotó nyomtatása párnára Fotónyomtatás kulcstartóra Fotónyomtatás bögrére Lakodalmas fotós Lakodalmas fotós Beregszászban Lakodalmas fotós Kárpátalján