Kossuth tér



Zrínyi Ilona mellszobra, Beregszász

2007-ben a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán avatták fel Zrínyi Ilona mellszobrát, melyet a Bolyai János Honvéd Alapítvány adományozott az intézménynek. A tekintélyes méretű bronz mellszobor súlya 32 kilogramm.

A Bolyai János Honvéd Alapítvány fő tevékenysége a hagyományápolás, emlékhelyek létrehozása és ápolása, mondta el Poroszlai Ákos, az alapítvány kuratóriumának elnöke, örömének adva hangot, hogy ezen alkalomból az alapítvány nevében átadhatja a főiskolának Berek Lajos szobrászművész alkotását, Zrínyi Péter leányának bronz mellszobrát. A szónok meggyőződésének adott hangot, hogy az alkotás méltó helyre került a Zrínyi Ilona fiának, II. Rákóczi Ferencnek a nevét viselő főiskolán.

A mellszobrot, melyet Varga Imre karcagi mester öntött bronzba, s melynek eredeti példánya Budapesten, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen látható, Poroszlai Ákos és dr. Soós Kálmán, a főiskola rektora leplezte le. Zrínyi Ilona a magyarság számára a szabadságszeretet és a hazaszeretet jelképe, hangsúlyozta a fejedelemasszonyt méltató beszédében a rektor. II. Rákóczi Ferenc anyjának megpróbáltatásokban és hősi tettekben bővelkedő életútjáról szólva dr. Soós Kálmán rámutatott: talán az sem véletlen, hogy a nagyasszony 1703-ban halt meg, éppen abban az esztendőben, amikor fia megindította a nevével fémjelzett felszabadító háborút a Habsburgok ellen. Zrínyi Ilona két évszázad múltán, 1906-ban került ismét haza, amikor is Kassán temették el, emlékeztetett a szónok, hozzátéve, hogy a hosszú törökországi száműzetés után mára talán ismét száműzetésbe kényszerült, hiszen Kassa újabban ismét nem Magyarország része. "Számunkra azonban az a fontos, hogy itt van most közöttünk, itt állhatunk mellette" – mondotta végezetül dr. Soós Kálmán.

A szónoklatokat követően Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök és Bohán Béla római katolikus plébános áldotta meg az emlékművet.

Érdekes helyek Érdekes helyek Kárpátalján Érdekes helyek Beregszászon Szobor Szobrok Kárpátalján Látnivalók Látnivalók Kárpátalján