Móricz Zsigmond emléktáblája, Csetfalva

Petőfi u.



Móricz Zsigmond emléktáblája, Csetfalva

1996 egyik vasárnapján Kárpátalja magyarsága egy újabb kegyhellyel lett gazdagabb: Csetfalván leplezték le Móricz Zsigmond emléktábláját. Az ünnepség résztvevőivel Nagy György polgármester ismertette a XIV. században épült – vidékünkön máig egyedülálló – kazettás templom (melynek falán látható az emléktábla), illetve a harangtorony történetét.

A bensőséges ünnepséget Czapp József KMKSZ-alapszervezeti elnök nyitotta meg, majd Gergely István alelnök méltatta a nagy magyar parasztíró munkásságát. Ezután Papp Éva olvasta fel  Ady Endre Levél-féle Móricz Zsigmondhoz című versét. Kovács Miklós parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke hangsúlyozta: a kárpátaljai magyarok az általuk felállított emlékművekkel illetve emléktáblákkal hálájukat fejezik ki nagyjaik iránt. Móricz Zsigmond életútja biztatást ad számunkra, hisz ő bebizonyította: paraszti ősök gyermekei is alkothatnak maradandót. Bakancsos László, a KMKSZ beregszászi járási szervezetének elnöke pedig arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy nehéz, olykor kilátástalannak tűnő helyzetünkben vegyünk példát Móricz Zsigmondról, akinek mindig sikerült legyőzni a nehézségeket.

Az emléktábla szövege:

MÓRICZ
ZSIGMOND
1879–1942

MAGYAR ÍRÓ EMLÉKÉ-
RE, AKINEK ÉDESANYJA
ITT SZÜLETETT, S NÉP-
KÖLTÉSZETI GYŰJTŐ-
ÚTJA SORÁN MAGA IS
JÁRT CSETFALVÁN.

KMKSZ. 1996

Hogy miért éppen Csetfalvára került az emléktábla? Hajdanán anyai nagyapja itt volt pap, édesapja is itt született, s  mint arról a tábla szövege is tanúskodik: népköltészeti gyűjtőútja során maga is járt Csetfalván.

Emléktáblák Turista látnivalók Érdekes helyek Érdekes helyek Csetfalván Látnivalók Csetfalván Látnivalók Kárpátalján Emléktáblák Csetfalván Emléktáblák Kárpátalján

Hirdetés